2perc

Bábel Pistánál ekkora egy adag hús

Kis híján dobott egy hátast a CNN utazó séfje, Anthony Bourdain, amikor Bábel István elé rakta a félméteres rántott húst. A Parts Unknown budapesti epizódját ugyanis a Rákospalotai Pléh Csárdában forgatták.

1000_1_20150615_145343

Bábel István, vagyis Pista, nem csupán kerületünkben, de lassan már az egész világon fogalom. A hatalmas méretű ételeket készítő, hatalmas humorú és szívű vendéglátós – a legjobb értelemben véve – tudja, hogyan és mivel kell etetni az embereket.
Vadas, szalontüdő, cigánypecsenye, rántott hús, göngyölt hús, rántott zöldségek, babgulyás, máglyarakás – és ez az étlap kínálatának csupán az a fele, ami a palatáblára kifér. A Pléh Csárda 4 fős legénységét a tulajdonos, Bábel Pista igazgatja. Közben süt egy “kis adag” húst, lekezel a törzsvendégekkel, elintéz néhány telefont, és kikérdezi az üzletvezetőjét, Viktort, hogy mi újság várandós feleségével. Egy pillanatra sem áll meg.
– Pistához Londonból és Ottawából is visszajárnak. Világhírű volt ő már azelőtt is, hogy a CNN felfedezte. Ha elfogadnak egy tanácsot: kólát ne kérjenek tőle, mert akkor nem lesznek jóban – tanácsolta kacsintva munkatársunknak az egyik törzsvendég, aki egy cipó méretű göngyölt hússal birkózott éppen. Végszóra odalépett hozzánk az emlegetett tulaj is.

pleh
– Almuska vagy málnaszörp? – tette fel a kérdést, kezében két hatalmas pohárral. – Az almuskát kifejezetten az én kérésemre kezdték el újra gyártani, 50 év után. Ez is hazai. Ami csak lehet, az nálam magyar alapanyagból készül. Az ízekre és az adagokra itt az elmúlt 27 évben még senki nem panaszkodott! – nevetett a hatalmas húsok mestere, aki legalább 500 féle étel receptjét fújja fejből.
– Annyit tudok a szakmáról, hogy már azt is tudom, mit nem tudok. A nagymamámtól tanultam főzni, az első ételt 8 éves koromban készítettem abból, amit otthon találtam. Volt benne krumpli, szalonna, kolbász, paprika. Még apám is azt mondta, hogy jó lett, csak egy kicsit túlfőtt.

plehjj
Bábel István szakmai körökben is komoly elismerésnek örvend, hívták már tanítani is, törzsvendégei között pedig sok művész, politikus, de még egyházi méltóság is van. Számára azonban a vendégek között nincs különbség. Soha nem fogad el borravalót és a maradékot is mindig elcsomagolja vevőinek.
– Nem pocsékolunk! – emelte fel az ujját, majd elmesélte, hogy a gasztronómiának egy másik ága is érdekli: nemsokára saját fűszerezésű kolbásszal jelentkezik a piacon. – Van egy adottságom, amit nem lehet tanulni, jó az ízmemóriám, pontosan tudok rögzíteni – magyarázta, majd felpattant, és gyorsan váltott néhány szót az éppen betérő színművésszel, a Szomszédokból megismert Éless Bélával, aki szintén visszatérő vendége. Amíg beszélgetnek, a mellettünk ülő társaságtól megtudtuk, hogy ők négyen szoktak egy adagot rendelni.
– 25 éve járok ide, de még mindig lenyűgöz a 75 dekás rántott szelet és az egyéb finomságok. Ha itt valaki meg tud enni egy ültő helyében egy itteni normál adagot, az ember a talpán – summázta a visszajáró Zelember Tibor, és valóban: Bábel Pista pompás lakomáját mi is kipróbáltuk. Egy adagon osztoztunk ketten, és még vacsorára is maradt.
Forrás: www.lokal.hu


Friss cikkek a címlapról:

18 titkos (és bizarr) szokás, amit a nők soha nem vallanának be a férfiaknak

Ezeket minden lány csinálja titokban. Aki nem, az hazudik!

1. Nézzük magunkat a tükörben, amikor sírunk. Amikor valami szomorú, tragikus, felkavaró, vagy szívfacsaró dolog történik, és az arcunk úgy néz ki, mint egy felpuffadt nyers steakhús, a szemfestékünk az állunkra száradt, a maradék pedig a dekoltázsunkba folyik, addig bámuljuk saját magunkat a tükörben, amíg a torz arcunkon való csodálkozás elállítja a csapot. Instant problémamegoldás.

1814

 

2. Nem mossuk ki a melltartóinkat. Ez pontosan olyan, mint a férfi vs. farmernadrág szituáció. Tiszta, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője.

1813

 

Tovább a teljes cikkre »

Buborékfóliát tesz a torta szélére. A legvégére nagyon jó dolog lesz belőle.

A buborékfóliát mindenki ismeri: Elsődleges funkciója az, hogy törékeny tárgyakat szállítsanak és tároljanak bennük, de gyerekkorunkban (na jó, még ma is) főleg arra használtuk, hogy pukkasztgassuk a kis buborékokat.

Most mutatunk egy merőben új felhasználási módot, amit látva te is elámulsz majd és azt mondod magadban: ‘ezt nekem is ki kell próbálnom!’. Figyeld csak a videót, milyen egyszerűen készíti el ezt a rendkívül látványos tortácskát!

12 zavarba ejtő akkor és most fotó, amit talán nem kellett volna erőltetni

Tizenkét akkor és most fotó, amiket nem igazán gondoltak át készítőik…

Mert persze amúgy rohadt vicces, hogy a több évtizeddel korábbi fotókat a családtagok újra elkészítik, de azért gondoljunk bele…hogy festhetnek ezek a nappali falán, a kandalló felett? Az biztos, hogy a gyanútlan vendégek szemei mindig megakadnak ezeken a mesterműveken. Nekünk amúgy nagyon bejönnek, szeretjük a polgárpukkasztó dolgokat! És nektek hogy tetszenek a fotók? :D

zavarba1 zavarba2 zavarba3

Tovább a teljes cikkre »

25 probléma, amit csak nők érthetnek

nok

1. Magassarkúban guggolni egy nyilvános wc felett. Nem hiszem el, hogy erre a problémára még senki nem talált megoldást, semmilyen szolgáltató egységben senki nem ül le a deszkára, ide valami forradalmi találmány kéne.

2. Amikor folyamatosan éhes vagy, de amint bármit megeszel, folyamatos bűntudatod lesz, ami pontosan addig tart, amíg újra éhes nem leszel, és ki nem magyarázod, hogy miért is kell újra enned, csak hogy utána megint bűnösnek érezhesd magad.

3. Amikor bikinit szeretnél venni, de a próbafülkék világítását úgy tervezték, hogy a bőröd minden egyes egyenetlenségén hatvankét fehér neon táncoljon, és minden egyes plusz kilód megháromszorozódjon, és inkább visszavedd a ruhád, hazamenj, és belesírj egy doboz fagyiba.

nok2

4. A filmekben mindig úgy zuhanyoznak a nők a fix zuhanyrózsa alatt, mint a Flashdance legendás vizes táncjelenete, a valóságban viszont nem szeretnéd, hogy vizes legyen a hajad, mert 48 perc mire megszárítanád és formáznád, ezért nyakból 90 fokkal megdőlve próbálsz körbe körbe forogni, hogy zuhanyzást imitálj.

5. Amikor a randid egy sóhaj után közli, hogy most jött ki egy nagyon komoly kapcsolatból.“Köszönöm az időzítést, és hogy én lehettem a szerencsés, aki teljesen feleslegesen öltözött ki és próbál felnőtt módra társalogni, mert egy seggfej egy lépéssel az elvárt után dobja be az exkuzáló tényezőt.”

6. Vagy kettő percbe telik felöltözni, vagy három óra alatt sem sikerül.

nok3

7. Amikor nincs rajtad smink, mindenki azt hiszi, hogy beteg vagy, amikor viszont van, akkor biztosan valaki meg fogja jegyezni, hogy természetesen mennyivel szebb vagy.

8. Amikor szeretnél online vásárolni, telepakolod a kosarad, majd lebeszéled magad mindenről, mert egyrészt be kéne regisztrálnod, és ez túl nagy elhivatottság, másrészt pedig a női ruhák méretezését fejjel lefelé, csukott szemmel, és részegen számokra bökve végzik, szóval esélyed sincs arra, hogy az egyébként te méretedként aposztrofált verziójú ruha ne csak a fél combodra menjen fel.

9. “Bárcsak olyan vékony lennék, mint régen, amikor azt hittem, hogy kövér vagyok.”

nok4

10. Amikor nem tudod eldönteni, hogy jól nézz ki, vagy megfagyj. Tudod, hogy itt nincs jó döntés, és hogy mindenképp meg fogod bánni bármelyik is lesz a befutó, és irigyen fogod nézni valaki meztelen bokáját, vagy belül szőrmés tollkabátját.

11. Amikor gondosan eltávolítottál minden szőrszálat a habtestedről, csak hogy végül semmi ne történjen aznap este.

12. Meg egyébként is, hogy lehet, hogy semmi nem történik? Még annyi sem, amit felháborodva visszautasíthatsz? Nem tetszel neki? Meleg? Régimódi úriember? Nem kíván? MELEG?

Tovább a teljes cikkre »

20 szó, ami teljesen új értelmet kap, ha van egy macskád

Van macskád? Akkor ez nagyon ismerős lesz. Mert ha macskát tartasz, minden szó új értelmet nyer, a kis szőrös kedvenc fenekestül felforgatja az ember életét, legyen szó az élet bármilyen területéről. De mi így szeretjük őket! :)

1. Billentyűzet

Ha nincs macskád: Ezzel tudsz írni a számítógépen.

Ha van macskád: A macska egyik legkedveltebb pihenőhelye – ezzel jelzi, hogy ideje abbahagynod a munkát/játékot.

cica6

 

2. Dagasztás

Ha nincs macskád: Ezt csinálod a kenyérrel, mielőtt a sütőbe rakod.

Ha van macskád: Ezt csinálja veled a macskád. Minden nap.

cica14

 

 

3. Lézermutató

Ha nincs macskád: Egy eszköz, amit tárgyalásokon a prezentációidhoz használsz.

Ha van macskád: Egy eszköz, ami arra jó, hogy órákig elszórakoztasd a macskád anélkül, hogy meg kéne mozdulnod.

cica16

 

4. Zuhany

Ha nincs macskád: Alapvető tisztálkodási folyamat, melyet az emberek általában egyedül végeznek.

Ha van macskád: Alapvető tisztálkodási folyamat, melyet te a macskád társaságában végzel.

cica17

Tovább a teljes cikkre »

Miért nem mosnak a férfiak?

Egy fotósorozat, amitől potyog a könnyem a nevetéstől :D

A férfiaknak általában nem gyűlik meg a baja a háztartási gépekkel, elektromos eszközökkel.

Van azonban egy szerkezet, amely mindig is fejtörést okozott nekem, és férfitársaimnak. Ott bujkál sunyin a fürdőszoba egyik sarkában, és csak röhög magában, amikor fejvakarva állok előtte.

Misztikus gépezet ez a mosógép. Tele számunkra érthetetlen ábrákkal, jelekkel. A nők valahogy mégis megfejtik ezt a nem e világi nyelvezetet, emiatt csodáljuk is őket.

A következő pár képben megpróbálom illusztrálni, mit jelentenek nekünk, férfiaknak a gépen lévő ábrák. Így már talán érthető, miért nem szoktunk mi soha mosni…

mos7 mos6 mos5 mos4 mos3 mos1 mos2

Megdöbbentő igazságok a macskák viselkedéseiről – amit eddig egy szakértő sem mondott el neked

Azt hiszed, mindent tudsz a macskádról? Tévedsz!

Persze kizárólag a poén kedvéért :)

Ugrás előtt az égnek emeli a hátsóját, és billegeti:
funny-gif-cat-butt-ready-pounce
A “szakértők” szerint: ezzel a mozgással pozicionálják magukat a tökéletes támadáshoz.
A megdöbbentő igazság: a macskáknak műholdas jeladó van a fenekükben, amit rendszeresen újra kell kalibrálni, hogy fenntarthassák a kapcsolatot anyabolygójukkal.

Ide-oda gurulnak a szőnyegen:
funny-gif-cat-rolling-back-carpet
A “szakértők” szerint: a cica játszani hív téged.
A megdöbbentő igazság: kínai kaját evett, és vonaglik a fájdalomtól. Ne adj neki több csípős csirkét!

Rádpislognak:
funny-gif-cat-making-squinty-eyes
A “szakértők” szerint: ha rád néznek, és lassan becsukják a szemüket, majd újra kinyitják, az a bizalom jele.
A megdöbbentő igazság: a cicád szeme túl érzékeny a fényre, és azt akarja veled közölni, hogy ideje lenne már egy új Ray Bant venned neki. Mert ízlése is van. Tovább a teljes cikkre »

Emlékszel még? Az MSN íratlan szabályai

Amikor még sehol nem volt a facebook, se a viber, itt beszéltük meg a mindennapi dolgokat mindenkivel. Bizonyára sok olvasónk vidám nosztalgiával tekint az “MSN”-re azaz a Windows Live Messengerre. Összegyűjtöttük a néhai kedvenc csevegőprogramunk legalapvetőbb szabályait. Rátok mennyi volt igaz? :)

Összeszedtük nektek a legalapvetőbb MSN-es szabályokat és hülyeségeket, amiket mindenki csinált és betartott. Fogadjunk, hogy te is :)
1) Először is a neved: minél több színes és különleges betű volt a nevedben lehetőleg jó sok smiley-val és menő zenekarok nevével vegyítve, annál királyabb voltál
2) Ha bekapcsoltad azt a funkciót, ami kiírja neved mellé, hogy milyen zenét hallgatsz, csak cool számokat mertél hallgatni, ilyenkor a disney mesék főcímdalai parkolópályára kerültek
3) Ha bejelentkeztél, még legalább egy 15 percig nem szabadott ráírni arra, aki érdekelt, nehogy azt higgye, hogy csak miatta jöttél fel MSN-re
4) Azokat a smiley-kat, amik az egész ablakot elfoglalták és mozogtak, mindenki gyűlölte
kiss-wink
5) Ennél már csak egy rosszabb volt: a rezgő üzenet küldése, azzal tényleg ki lehetett kergetni valakit a világból
6) Ha valaki volt olyan merész, hogy zenét küldött neked, akkor legalább 2 órán keresztül tartott a fájlátvitel. És nyilván a felénél elfelejtetted és bezártad az ablakot, vagy mentél a dolgodra, és a windows épp akkor telepített egy frissítést, és újraindította géped
7) Minél több haverod volt a listádon, annál menőbbnek érezted magad, úgyhogy boldog-boldogtalant felvettél, olyanokat is, akivel csak egyszer beszéltél valami buliban
BIno-u5CUAI_lNS
8) Egy kapcsolatot tulajdonképpen csak onnantól vehettél komolyan, ha már mindketten kiírtátok a nevetek mellé a másik nevét és a (L) ikont.
9) Voltak viszont olyan retardált ismerőseid, akik egy csomó betű helyére kis képeket szúrtak be, és ettől teljesen olvashatatlan lett az összes üzenetük
BGUAGjfCYAAq9Kc1

10) Kevés szánalmasabb dolog létezett, mint a státuszod “láthatatlan”-ról “elérhető”-vé való váltogatása, hogy észrevegyen végre a szíved választottja, és rád írjon.
Na magatokra ismertetek valamelyikben? :)

Királynő! Csak 10 kilót akart fogyni, most több tízezren követik. Hihetetlen :O

Csak a súlyfeleslegtől szeretett volna megszabadulni, az eredmény az lett hogy mindenki felfigyelt rá és a módszerére!

Csak a súlyfeleslegtől szeretett volna megszabadulni, az eredmény az lett, hogy mindenki felfigyelt rá és a módszerére!

koeeth

Kerekebb és nagyobb mellek már 2 hét után is! Elárulom a módszeremet:

Ha te is feszesebb, formásabb kebleket szeretnél, ezt a módszert mindenképp meg kell ismerned. Ezzel a teljesen természetes összetevőkből készült krémmel néhány hét alatt elképesztő változáson mehet keresztül a dekoltázsod.

Kattints ide, hogy többet megtudj erről a krémről!

Ez a természetes krém egyrészt megemeli és feszesebbé teszi a megereszkedett melleket, valamint a kisebb kebleket is formássá, teltebbé varázsolja. Mellékhatásai nincsenek, a bőrödet is feszesebbé is simábbá varázsolja.

Tudjuk jól, hogy minden nő nagyon érzékeny a testére, és szeretne formás, vonzó testet. Ezzel a krémmel egy lépéssel közelebb kerülhetsz az áhított eredményhez. Kattints ide, hogy többet megtudj erről a krémről!

ciccd
Egy amerikai katona arcának változása az Afganisztáni háborúban
Amikor nő bántalmaz férfit, mindenki röhög
Fotó rólam és az ikertestvéremről...
Csak egy átlagos 21 éves lány, igaz? Várjunk csak...
Egy lány, aki legyőzte a pattanásokat!
Csak egy kérdés Lady Gagához
19 macska, akik belepofátlankodtak a fotóba
Ez lesz a vége, amikor a photoshop trolloktól kérnek szívességet
20 ember, akinek biztosan rosszabb napja volt, mint neked
Ilyen egy profi teherautó sofőr
22 újabb bizonyíték, hogy piszkos a fantáziád
A barátnőm azt mondta lefeküdt valakivel, amíg nem voltam otthon – Ezt a képet küldte